A projektor sokáig egyet jelentett azzal, hogy a gazdagok szórakozása, akik megengedhetik maguknak, hogy külön szobájuk legyen erre, spéci vászonnal, hangrendszerrel – nem véletlenül terjedt el rá a házimozi kifejezés. Aztán, ahogy az lenni szokott, jött a technológiai fejlődés meg a tömeggyártás, és pár éve azon találtuk magunkat, hogy mérsékelten bizalomgerjesztő kínai webshopok már 8-10 ezer forintért kínálgatnak „igazi moziélményt nyújtó” mini projektorokat. Végül elértünk oda, hogy a nagy globális márkák már egészen kulturált áron (ez alatt itt értsük azt, hogy kb. egy nagyságrendben egy hasonló tudású tévével) ajánlanak kompakt, hordozható projektorokat, akár kültéri használatra is.
A foci-Eb és az azzal járó nagy közös meccsnézős bulik alkalmából négy ilyen készüléket kértünk kölcsön a legismertebb gyártóktól, hogy kipróbáljuk, ki lehet-e már egy ilyen cuccal váltani a tévét. A pár százezres, legfeljebb félmilliós árkategória volt a cél, és direkt olyan készülékeket kerestünk, amik rugalmasan használhatók, hordozhatók, kültéren is bevethetők, ha épp úgy adja az alkalom.
A projektorok legfontosabb ütőkártyája a nagy képméret, emiatt elsősorban a Netflixről néztünk látványfilmeket (a Godzilla Minus One volt a referencia, amibe mindegyik projektorral belenéztünk), illetve a Youtube-ról légi felvételes háttértévézős videókat, plusz a rossz emlékű svájci–magyar Eb-meccs is terítékre került. (Itt jegyezném meg, hogy kevés kellemetlenebb audiovizuális élmény létezik annál, mint amikor egy fél házfalat betöltő youtube-os drónvideó megy a csodálatos norvég fjordokról, az ember tátott szájjal bámul, és egyszer csak beleordít a képébe, hogy HÁBORÚ. Talán az a legendás jelenet az Insidiousból a vörös démonpofával, de inkább az se.)
Kipróbáltuk őket az ajánlott legkisebb és legnagyobb képméret mellett, nappali fénynél és besötétített szobában (simán a falra vetítve, vászon nélkül), illetve szabadtéren is. Az első váratlan tapasztalatot pont ez adta: a házi kertmozizás valójában nem olyan orbitális nagy királyság, mint az ember képzeli. Egyrészt egészen változatos repülő bizbaszok jönnek oda rajokban a fényre, másrészt az ember fejében folyamatosan ott motoszkál, hogy ez a hangerő oké-e, vajon mennyire hallatszik át a szomszédba meg ki az utcára.
Xiaomi Mi Smart Projector 2
- ár: 200-220 ezer forint
- felbontás: 1080p HD
- ajánlott képméret: 150-300 cm képátló
- fényerő: 500 lumen
- méret: 11x15x15 cm, 1,3 kg
A Xiaomi éveket küzdött, hogy az okostelefonoknál egyet jelentsen a neve azzal, hogy aránylag olcsó, de ár-érték arányban verhetetlen. Nagyjából ugyanez lehet a célja ezzel a készülékkel a projektorok között is, és ezt nagyjából sikerül is elérnie, az egyetlen komolyabb áldozat cserébe, hogy nem tud 4K felbontást, amivel ma még aránylag együtt lehet élni, de kétméteres képátlóhoz azért jól jönne.
Elvileg 500 lumen a fényereje, de a gyakorlatban sokkal inkább a 230 lumenes Samsunggal érződött egy kategóriában, mint az 500-as LG-vel, ami azt jelenti, hogy vagy este, sötétedés után, vagy elfüggönyözött szobában, minden egyéb fényforrást kilőve élvezhető csak igazán a képe, amúgy elég halvány. Az élénk, vibráló színeknél nagyon szépen domborított, a sötétebb jeleneteknél viszont kínosan gyengén – igen, ez projektoroknál általában így szokott lenni, de a Xiaominál különösen látványos volt a különbség. A Pókverzum animációs filmek képe például kimondottan szép volt rajta, de a Godzilla Minus One-ban a címszereplő első, éjszakai jelenete elég harmatos.
Az ár itt egy elég erős ütőkártya: 200 ezer forintért sokkal nagyobb képet lőhetünk vele magunknak a falra, mintha konkrétan ugyanennyiért egy tévét vennénk. A fehér műanyag borítása sajnos még olcsóbbnak hat, elmúltak már azok az idők, amikor minden fehér műanyagra azt lehetett mondani, hogy ez elegáns és letisztult Apple-dizájn. A hordozhatóság viszont abszolút megvan, abban a szobában, azon a falon csinálunk képernyőt vele, ahol csak jólesik, ebben csak az aksi hiánya akadályoz némileg, meg az, hogy nem állíthatjuk a vetítés magasságát. Ha kicsit feljebb akarjuk tenni a képet a falon, meg kell döntenünk a projektort és kitámasztani valamivel, ami azért elég sufnituning megoldás. Aksi sincs hozzá, pedig lenne rá igény.
Samsung Freestyle 2nd Gen
- ár: 240-280 ezer forint
- felbontás: 1080p HD
- ajánlott képméret: 75-250 cm képátló
- fényerő: 230 lumen
- méret: 17x10x9 cm, 0,8 kg
A Freestyle első generációját már kipróbáltuk két éve, és akkor nagyjából arra jutottunk, hogy a hordozhatósága nagyon vonzó, a fényereje már kevésbé, az ára meg nagyon nem az. Az első kettő az új kiadással sem változott, de a harmadik igen: ami annak idején 360 ezer volt, az most már 250 körül elkapható, pedig közben volt 40 százalék infláció is. Sajnos az aksi, ami igazán verhetetlenül hordozhatóvá teszi, továbbra sincs benne az alapcsomagban, 60-70 ezret kell még pluszban kicsengetni érte (de legalább van ilyen, ellentétben a teszt többi versenyzőjével, és egyben egy 32 ezer milliamperórás külső aksiként is működik, amivel egy átlagos telefont vagy másfél hétig lehet tölteni). A méretéhez képest meghökkentően jó a hangja, simán bevethető bluetooth-os hangszóróként is, amikor éppen túl világos van ahhoz, hogy tévéként használjuk.
Mert hogy sajnos a fényereje továbbra sem az igazi, szóval itt szinte kötelező lesz a tök sötét szoba ahhoz, hogy rendesen élvezni tudjuk a képet. 4K felbontás sincs, szóval inkább nagy képet ad, mint jó minőségűt. Szabad téren még sötétedés után is kicsit fakónak érződött a képe, nem tudtunk igazán harsány színeket, kontrasztokat kisajtolni belőle – egyszerűen azért, mert meg kellett küzdenie a holdfénnyel, a csillagokkal meg a távolból az utcai lámpák fényszennyezésével.
Ez persze egyben ezt is jelenti, hogy simán lehetett vele odakinn kísérletezni, mert ha a képminősége nem is, a Freestyle rugalmassága egészen lenyűgöző, köszönhetően a méretének és a forgatható kialakításának. Teljesen magától értetődő felkapni és átvinni egy másik szobába; bedobni a hátizsákba és elvinni a haverhoz, ha ott lesz éppen az esti meccsnézős parti; vagy mondjuk a hálószobában fellőni a plafonra a képét. Sőt – igazán nem akarok ötleteket adni, de –, akár a vécére is magával viheti, aki szeret sokat ott üldögélni. A hordozhatósága miatt abszolút megvan benne az az effekt, ami mondjuk az Apple Vision Próban, hogy racionálisan tudom, hogy úgysem használnám ki rendesen, de azért mégis kéne. Csak valahogy préselnének bele háromszor ennyi fényerőt.
LG CineBeam Q
- ár: 500 ezer forint
- felbontás: 4K
- ajánlott képméret: 125-300 cm képátló
- fényerő: 500 lumen
- méret: 13x8x13 cm, 1,5 kg
Egy projektortól nem feltétlenül elvárás, hogy jól nézzen ki, de a CineBeam Q a maga fémes retrómozigép-dizájnjával simán elmegy dísztárgynak is, amit az ember csak úgy kitesz a polcra, mert szép. Kicsi is, könnyű is, nagyon egyszerűen hordozható (a fogantyúja a másik irányba átfordítva állvánnyá változik, ami nagyon ügyes megoldás), szóval amíg be nem kapcsoljuk, gyakorlatilag tökéletes.
És igazából a bekapcsolás se ront sokat az összképen, nagyon szépek, természetesek a színei, jó a kontraszt, és 4K felbontást is tud, ami egészen bravúros egy ennyire pici és kompakt projektortól. Az egyetlen sirámom itt is a fényerő: ha nem is igényel tök sötét környezetet, azért muszáj elfüggönyözni a szobát, hogy ne legyen kellemetlenül halvány a képe. Annyira kicsi az egész, hogy még simán kényelmes maradt volna méretileg, ha belepakolnak kicsit nagyobb teljesítményt. Vagy legalább egy aksis megoldást, ami időlegesen kiváltja a konnektoros-hosszabbítós-zsinóros szerencsétlenkedést, ha ki akarjuk használni a hordozhatóságát.
Az LG projektorának leggyengébb pontja egészen meglepő módon a hangja. Az ember persze nem várhat csodát egy ekkora kütyü hangszórójától, de ez még ahhoz képest sem szól jól, és egészen a maximum közelébe kell tekerni, hogy egyáltalán a hangerő értékelhető legyen. Nyilván akinek van félmillió forintja egy hordozható projektorra, annak jó eséllyel futja mellé egy bluetooth-os hangszóróra is, de azért ez a hang alapfelszerelésként elég gyér.
Hisense C1
- ár: 700-740 ezer forint
- felbontás: 4K
- ajánlott képméret: 165-760 cm képátló
- fényerő: 2300 lumen
- méret: 25x18x21 cm, 4,5 kg
Oké, ez a projektor kicsit kilóg a mezőnyből, egyrészt az árával, másrészt a hordozhatósága is eléggé idézőjeles (bár mint kiderült, erre a szakirodalomban már kitalálták a „room-to-room portable”, azaz a leginkább csak otthon, a szobák között hordozható kategóriát). És ahogy az adataiból is látszik, minőségben is másik ligában játszik, mint a többiek. Az ajánlott képméret skálájának hét és fél méteres, maximális végét ki se tudtuk próbálni, mert nem volt kéznél akkora falfelület (az automatika lehúzza a képméretet, ha valami zavaró tényezőt talál belelógni, mondjuk egy ablakot).
A C1 volt az egyetlen projektor a teszten, ami beltéren fényes nappal is teljesen korrekt képet adott, sötét szobában meg egészen lenyűgözőt; ez tényleg inkább házi mozi, mint tévé. Támogat mindenféle képminőség-turbózó varázslatot, HDR, Dolby Vision, HLG, de legyen most elég csak annyi, hogy tényleg gyönyörű a képe. A brutális fényerő néha egyenesen vissza is ütött, nagyon kontrasztos, éles fényeffektekkel operáló jeleneteknél – mint amikor a tesztfilmünkben Godzilla a nukleáris hányásával romba dönti fél Tokiót – már inkább kiégtek, elvesztek a részletek a brutál lézershow-ban. Bár ezt végül is lehetett az Oscar-díjas látványtervezői koncepció részének venni. A projektoros szakik azt mondják, mindig a sötét jeleneteket és azon belül is az árnyékokat kell figyelni, és ha azokat szépen megjeleníti egy készülék, akkor minden oké vele. A C1 elég magabiztosan megy át ezen a vizsgán.
4K a felbontása, nyilván, nagyon jó a hangja, még a basszusok is szólnak belőle rendesen, 15 százalék fölé sosem kellett tekernem a hangerőt, maximumon lehet, hogy kidönti a fákat is a kertben. Pedig annyira azért nem nagy és robusztus a cucc. A dizájnja engem egy régi diavetítőre emlékeztetett, de gyanús, hogy ezzel az asszociációval egymagam vagyok a szakirodalomban. A hordozhatóságán meg persze az árán kívül tényleg nem tudok semmibe belekötni. Utóbbinak talán jót fog tenni, hogy tavaly őszi modell, szóval karácsony környékén, black fridaykor valószínűleg el lehet majd kapni valamivel barátságosabb árcédulával is.
Szóval ki a fene néz ma még tévét?
Egy 200 centi képátló környékén lévő tévé ára ma valahol 300-350 ezer forintnál indul, és ezt a méretet még kényelmesen bírták a projektoraink. Tévében ha e fölé megyünk, az ár hirtelen elkezd az égig érni – egy projektornál viszont ez csak annyiba kerül, hogy fél méterrel hátrébb tesszük. Tehát ha van otthon elég nagy szabad falfelületünk és elég erős elhatározásunk, hogy csak sötétben akarunk tévézni (és tévézés alatt inkább streamelést értünk, mint a hagyományos tévéadásokat), egy mini projektor simán jobb és olcsóbb megoldás lehet, mint egy hasonló méretű tévé. És akkor arról a rugalmasságról még nem is beszéltünk, hogy semmibe nem kerül átvinni egy másik szobába, ki a teraszra, a kertbe vagy akár magunkkal vinni nyaralásra.
Vagy várhatunk arra, hogy valaki egyszer beletegye a Hisense fényerejét és képminőségét meg a Samsung rugalmasságát az LG dobozába, és a Xiaomi árát kérje érte.
